Saturday 21 November 2015

Demográfiai robbanás - Interaktív IKT-alkalmazások a népesség tanulmányozásához






Az internet segítségével ma már könnyedén interaktívvá tehetjük óráinkat: a tanulók különböző alkalmazások felhasználásával gyors visszajelzést kaphatnak tudásukról. Az alább bemutatott programok hasznosak lehetnek nemcsak földrajzórán, társadalomismeret órán, hanem matematikaórán, történelmen, vagy akár angolórán is.


Hányan élünk a Földön?

Kíváncsi voltam, hogy ma pontosan hányan lakunk a Földön. Ehhez elég letölteni az internetről népességszámláló honlapokat (Worldometer, USA statisztikai hivatala). Az oldalakon egy-egy számláló látható, melyek folyamatosan óraszerűen mutatják a Föld népességének változását.
Miután megmutattam diákjaimnak, érdekesnek tartották, de rögtön észrevették, hogy a két mutató között több, mint 90 milliós különbség van. Annak ellenére, hogy az első oldal ENSZ-adatokat használ, a második oldal az USA statisztikai hivatalának honlapja, az eltérés körülbelül tízmillióval több, mint Németország össznépessége! Ilyenkor érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az adatok egy része becslésen alapul, és ez a különbség világ népességének nagyjából 1 %-a, ami a hibahatáron belül van. A két oldalon még más mutatókat is megvizsgálhatunk, például hányan haltak meg vagy születtek az utóbbi időszakokban (évben hónapban, napban, órában). Ezek változását régiónként is megnézhetjük.


Mutasd meg a korfád, megmondom, ki vagy

            A korfák olyan grafikonok, melyek megmutatják egy régió vagy ország kor szerinti megoszlását. A korcsoportokat lentről fölfelé ábrázoljuk, általában bal oldalon a férfiak számát (vagy arányát) láthatjuk, jobbra a nőkét. A korfák alakjából nemcsak a korszerkezetre, hanem a társadalmi szokásokra, történelmi folyamatokra vagy a terület fejlettségére is következtethetünk.
A legjobban használható magyar nyelvű interaktív korfa a KSH oldalán található (https://www.ksh.hu/interaktiv_korfa) A magyarországi népesség korfáját több szempontból tanulmányozhatjuk.  Magát a korfát külön ablakban a 120 év interaktív korfája linkre kattintva nyithatjuk meg. (1. ábra) Ha a főoldalon A magyar régiók (NUTS2) és megyék (NUTS3) interaktív korfája linkre kattintunk, akkor területi adatok alapján számított korfákat is megtekinthetjük megyei és régiós szinten.
A honlapon alul részletes útmutató található a korfa használatával kapcsolatban. A korfára kattintva kijelölhetünk egy vagy több tetszőleges korcsoportot. Ekkor egy információs ablak ugrik elő jobbra fenn, amiből többek között kiolvasható, hogy hányan vannak az adott korcsoportban, milyen a férfiak és nők aránya, stb. Két év korfáját is összehasonlíthatjuk: ekkor jobbra fenn a lakatra kattintva rögzíthetünk egy bázisévet, amihez hasonlítani akarjuk a másik korfát. Így láthatjuk, hogy az 1870-ben háromszög alakú, fejlődő országokra jellemző korfából 2015-re egy fejlett országokra jellemző urna alakú korfa lett. Alul a csúszkával változtathatjuk az éveket 1870-től 2060-ig.
1. ábra. Pest megye korfája
Ha kíváncsiak vagyunk más országok korfáira, akkor angol nyelvű honlapokon bármelyik ország korfáját megtekinthetjük. A http://populationpyramid.net/ oldalán régiók (például Nyugat-Afrika) és országok között választhatunk. Balra az ország korfája látható, amire ha rákattintunk, megjelennek az adott korcsoportok százalékai. Jobbra fenn az ország népességének változása látható grafikonon 1950 és 2100 között. A korfákat időben is változtathatjuk, jobbra fenn egy legördülő menüben beállíthatjuk a megfelelő évet. Hasonlóan működnek a http://www.worldlifeexpectancy.com oldalán levő grafikonok is.
2. ábra. szaud Arábi korfája. Jól látszik a bevándorló vendégmunkások miatti férfitöbblet
Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának oldalán is lehet hasonló grafikonokat készíteni. Az oldalra lépve balra fenn a Select report (Jelentés kiválasztása) legördülő menüjéből az utolsót, Population Pyramid Graph (Korfa) kell kiválasztani. A megfelelő évet és országot kiválasztva (többet is lehet Ctrl gomb folyamatos lenyomásával) csak balra lenn a Submit (Bemutat) gombot kell benyomnunk. Ez után megjelennek a kiválasztott korfák. (2. ábra) Szerintem ez az oldal használja a legszebb grafikákat, bár a korfák nem teljesen interaktívak.

Interaktív foglalkozások
Az interaktív foglalkozások keretében különböző lehetőségek közül választhatunk, így különböző forgatókönyvekkel, előrejelzésekkel találkozhatunk. Az adatok megváltoztatásával láthatjuk, hogy egy-egy kicsinek tűnő változás hogyan működik társadalmi szinten. Meg lehet vizsgálni például, ha minden nő egy gyerekkel többet vállalna, akkor a jövő évben 130 millióval többen lennénk a Földön.
Talán a legjobb ilyen típusú foglalkozásokat a francia népességtudományi intézet oldaláról lehet letölteni. Az angol nyelvű honlap interaktív térképeket és játékokat is felajánl.
Nekem leginkább a családtervezéssel kapcsolatos oldal keltette fel a figyelmemet. Itt különböző mutatók, például szoptatás időtartama, házasságkor a felek életkora, fogamzásgátlás módja alapján ki lehet számítani, hogy mennyi gyerek várható a családban. A családtervezésen kívül más játékokat is felajánl a honlap, például elhelyezhetjük magunkat a világ népességében, vagy előrejelzéseket készíthetünk különböző mutatók megváltoztatásával.
            A BBC oldalán található egy a migrációval kapcsolatos aktuális interaktív oldal Szíriai út: tervezd meg saját menekülési útvonaladat címmel. Itt könnyen érthető háttéranyagok (képek, beszámolók, videók) segítségével eldönthetjük, hogy merre vennénk utunkat, ha szíriai menekültek lennénk. Például, ha Egyiptom felé menekülnénk, akkor ott olcsóbbak az árak, de rosszabbak az életkörülmények, ráadásul hosszú tengeri utazás után lehet csak Európába jutni. A honlap folyamatosan mutatja az utunkat egy térképen is.

Képességfejlesztés
A népességgel kapcsolatos honlapok iskolai vagy otthoni használata nemcsak a tantárggyal kapcsolatos képességeit fejlesztheti a diákoknak, hanem segíthet más fontos képességek fejlesztésében is. Többek között például statisztikai adatok elemzésében, ábrázolásában, prognózisok készítésében, társadalmi folyamatok átlátásában és az empátiában, mások helyzetébe való belehelyezkedésbe is.

No comments:

Post a Comment